Tűzvédelmi szakvizsga

A tűzvédelem egyik kulcskérdése a tűzvédelmi szakvizsga megléte, illetve az annak birtokában végezhető tűzvédelmi szaktevékenység. Mégis csökkenhet a tűzvédelmi szakvizsga színvonala a katasztrófavédelem által előkészített jogszabály módosítás következtében.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által kidolgozott jogszabály módosítási tervezet a tűzvédelmi szakvizsgához kötött tizenhat foglalkozási ágat, lecsökkentette tizenkettőre. Egyes tűzvédelmi berendezések felülvizsgálatát, karbantartását, javítását végzők ugyanazt a szakvizsgát tennék le, annak ellenére, hogy azok jól elkülöníthető területnek számítanak, így különböző szakemberek specializálódtak rá. Az oktatási idő minimum 4 óra kell, hogy legyen, ami kevésnek bizonyul, de nem valószínű, hogy az oktatásokat szervezők növelnék az óraszámot.

A hatályos BM rendelet már most is szigorú követelményeket ír elő a tűzvédelmi szakvizsgáztatókra és a vizsgabizottság elnökére, amit még tovább szeretnének szigorítani. E szerint az elnöknek tűzvédelmi szakterületen öt év helyett 10 év szakmai gyakorlatot kell felmutatnia. Az oktatáson az órák minimum 25 százalékát legalább középfokú tűzvédelmi szakképesítéssel rendelkezőnek kell tartania.

Amennyiben a rendeletet a tervezett formában kiadja a belügyminiszter, a szakterület tagjai szerint csökkenhet a tűzvédelmi szakvizsga színvonala, sokan elveszíthetik a munkájukat az újonnan előírt képzettségi feltételek miatt, a szakvizsgáztatást pedig egy szűk körű szakmai társaság kezére játszhatják.

Most, 2018-ban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság több éves adósságát törlesztette a tűzvédelmi szakvizsga és vizsgáztatás területén, mikor április 16-án ismertették az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatóját a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról.

A 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet alapján egyes foglalkozási ágak, munkakörök végzéséhez, a tevékenység közvetlen irányításához kötelező a tűzvédelmi szakvizsga megléte, azonban az OTSZ hatályba lépésével a korábbi segédanyag elavult, mert az abban hivatkozott jogszabályok, szabványok elavultak.

A tűzvédelmi szakvizsga tervezett változásával kapcsolatos 2016-os óta sem történt meg a vonatkozó BM rendelet módosítása. Tűzvédelem területén pedig nagyon fontos lenne egy olyan rendszer, amelyben minden oktatásszervező rá lenne kényszerítve, hogy pénzért cserébe ne csupán a tűzvédelmi szakvizsgáról szóló papírt, hanem olyan tudást adjanak a tanulóik kezébe, amely érdemi segítséget nyújt a tűzvédelmi végzettséggel nem rendelkezőknek a biztonságos munkavégzéshez.